büüvösbüünös

büünös

büünös

73, végtelen/endless

2018. január 12. - büünös

Testem 43 éves,

Lelkem 100.000,

Szellemem kortalan,

időtlen, végtelen.

My body is 43 years old,

My soul is 100.000,

My spirit is ageless,

timeless, endless.

71, Gondolat-veszély

Az emberiség leghatékonyabb fegyverei, akármilyen célt szolgáljanak is, mindig felülmúlhatóak nagyobb, erősebb, hatékonyabb változatokkal. Legyenek ezek a fegyverek akár szó szerint pusztító eszközök vagy átvitt értelemben, hétköznapi csatákra szánt küzdelmi segéderők, mindegyiket felül lehet múlni, túl lehet szárnyalni valamivel, valahogy. Hiszen a tárgyiasult, megvalósult, a létbe hívott eszköz csak egy lépcsőfok egy fejlődési sorban.

Viszont ami minden emberi fegyver mögött a leghatékonyabb és primer valóságot teremtő tényezőben azonos, az a gondolat és a szándék, hogy kitaláljunk valami elsöprőt, veszélyeset. Ezért soha nem a fegyvertől tart az aki fél, hanem annak használójától, tulajdonosától. De a félelem itt is körbeér, hiszen aki fegyverkezik pusztítani akar, vagy pusztulástól rettegve védekezne csak, a rendszer részeként lesz harcba lépő.

A gondolat tehát, ami minden fegyver és fegyverkezés mögött megbújik veszélyes igazán, hogy pusztítani kell és lehet. És a gondolat, amely kifejleszti a fegyvereket és használni kezdi, veszélyes igazán.

67, Utódainknak

   Őseinktől kapjuk hitelbe azt, amit kamatostul kell visszafizetnünk az utódainknak, hogy az emberiség létezésének, tehát kultúrájának alapjai és felépítménye ne sérüljenek, hanem gyarapodjanak, fejlődjenek, terebélyesedjenek.

   Mit is kezdhetünk fekete lyukként azzal, hogy a szüleinktől, felmenőinktől kapott, időnként sérült erőt nem adjuk tovább javítva, sokszorozva? Az önmagunkban elnyelt és átvilágítatlanul felhasznált erővel csak egónkat, tehát magányunkat és téves önazonosságunkat táplálhatjuk. Amit a XXI. századi ember előszeretettel nevez önkiteljesedésnek az gyakran nem más, mint önigazolás teremtése az önzésre, elidegenedésre. Kerülendő, mert szenvedést és csalódást okoz.

   

59, Einstein megértette a világ lényegét, ami nem a relativitás elmélete

Einstein megrendítő levele kislányához

 

A Jeruzsálemi Héber Egyetem birtokában levő Albert Einstein Archívum körülbelül 55.000 dokumentumot tartalmaz, melynek teljes egészéről – emellett a szerzői jogról és képének használatáról – Einstein végrendeletében úgy rendelkezett, hogy az egyetem tulajdonába bocsájtja. 2012 márciusában az egyetem bejelentette, hogy az archívum teljes egészét digitalizálták és online elérhetővé tették mindenki számára. A gyűjtemény tartalmazza több személyes jegyzetét, kutatási eredményeit, szerelmes leveleit, és általa soha nem látott lányának, Lieserlnek írt leveleit is. Az 1901-ben született Lieserl teljes neve és későbbi sorsa homályos, egyesek szerint korán meghalt, mások szerint pedig rokonai nevelték.

A levél:

“Amikor a relativitás elméletét indítványoztam, nagyon kevesen értettek csak meg, amit pedig most felfedek az emberiség előtt, az ugyancsak a világ félreértéseibe és előítéleteibe fog ütközni.

Kérlek, addig őrizd meg ezeket a leveleket, ameddig csak szükséges, évekig, évtizedekig, ameddig a társadalom eléggé fejlett nem lesz ahhoz, hogy el tudja fogadni azt, amit alább kifejtek.

Létezik egy rendkívüli erő, amelyre, legalábbis máig, a tudomány nem talált formális magyarázatot. Ez az az erő, amely mindent magába foglal és irányít, ami az Univerzum minden egyes jelensége mögött áll, és amit még nem azonosítottunk. Ez az Univerzális erő a szeretet.

Amikor a tudósok az Univerzum egyesítő elméletét megfogalmazták, megfeledkeztek a legerősebb láthatatlan erőről. A szeretet a fény, amely bevilágítja azokat, akik adják, és azokat, akik kapják. A szeretet gravitáció, mert az embereket egymáshoz vonzza. A szeretet erő, mert megsokszorozza a jót, és esélyt ad az emberiségnek arra, hogy ne pusztuljon bele saját vak önzőségébe. A szeretet kibontakozik és megnyilvánul. A szeretetért élünk és halunk meg. A szeretet Isten és Isten a szeretet.

Ez az erő mindent megmagyaráz és értelmet ad az életnek. Ez az a változó, amelyet túl sok ideje megtagadtunk, lehet, hogy azért, mert félünk a szeretettől, mert ez az Univerzum egyetlen energiája, amelyet az emberi lény még nem tanult meg kénye kedve szerint irányítani.

A szeretet leírására egy egyszerű helyettesítést alkottam meg, az egyik leghíresebb egyenletemben. Ha az helyett elfogadjuk azt, hogy a világot meggyógyító energia kifejezhető a szeretet és fénysebesség négyzetének szorzatával, akkor arra következtethetünk, hogy a szeretet a létező legerősebb erő, mert nincsenek határai.

Az emberiség azon kudarca után, hogy irányította és felhasználta az Univerzum többi forrásait, amelyek végül ellene fordultak, igen sürgető lenne egy másfajta energiaforrásból töltekezni…

Ha azt akarjuk, hogy fajunk túléljen, ha fel akarjuk fedezni az élet értelmét, ha meg akarjuk menteni a világot annak minden tudatos élőlényével, akkor a szeretet az egyetlen válasz.

Talán nem vagyunk még készek szeretetbombát létrehozni, egy elég erős szerkezetet, ami elpusztíthatná a bolygót romboló gyűlöletet, hiúságot és kapzsiságot.

Mindezek ellenére, minden egyén magában hordoz egy kicsi, de erős szeretetgenerátort, amely energiája arra vár, hogy kiszabadítsák.

Amikor megtanuljuk felajánlani és elfogadni ezt az Univerzális energiát, drága Lieselr, akkor ki fogjuk tudni jelenteni, hogy a szeretet mindent legyőz, hogy bármit túlél, mert a szeretet az élet esszenciája.

Mélységesen bánom, hogy nem tudtam kifejezni mindazt, ami a szívemben van, ami egész életemben csendesen dobogott érted. Talán túl késő bocsánatot kérni, de mivel az idő relatív, szükségét érzem elmondani neked, hogy Szeretlek, és te juttattál el a végső válaszhoz!”

Édesapád; Albert Einstein

Bejegyzésemet a librarius.hu nyomán szerkesztettem.

53, Határtalanság

A határtalanság mint fogalom nagyon szerteágazó. A XXI. századi ember számára az utazás, gondolatcsere, tudományos felfedezések, lehetőségek, szabadság határtalanságát is jelenti.

Egyszerre mámorító és félelmetes, mert magában hordozza a végtelen ígéretét a jóra, szépre, vágyottra és felajánlja azt, hogy minden határon túllépve végül sehol sem találjuk önmagunkat és azt amit találni indultunk. 

A tudatunkban lévő határvonalak fölött átlépni sem egyszerű. Talán átbújni alattuk könnyebb. De a negligálás is szóba jöhet, mint megoldás, sok esetben.

Ahány filozófiai iskola és gondolkodási kiindulópont, annyi nézet a határtalanságról.

Még szép, amilyen befoghatatlan a határtalanság.

 

47, Kurt Vonnegut bölcsessége

Mivel nem szoktam másoktól idézni, most egy kivételes bejegyzést fogok megosztani legkedvesebb írómról, akinek minden könyvét olvastam, van amelyiket többször is. Éljen Kurt Vonnegut időtlenül bölcs munkássága!

2006-ban egy new yorki középiskola diákjai különleges feladatot kaptak irodalom tanárnőjüktől. Úgy kellett gykorolniuk rábeszélő-képességüket hogy levelet írnak kedvenc élő írójuknak, és felkérik arra, hogy látogasson el a gimnáziumba. Az osztályból öten is Kurt Vonnegutot választották. Noha a kultikus író addigra már teljesen visszavonult a nyilvánosságtól (fél évvel a levélen szereplő dátum után halt meg), egy nem mindennapi válaszlevélben köszönte meg a felkérést. Ő volt az egyetlen író, aki válaszra méltatta a diákokat. 

Kedves Xavier Gimnázium, és Lockwood tanárnő, és Perin, McFeely, Batten, Maurer és Congiusta urak!

Köszönöm barátságos leveleiket. Milyen jól tudják, hogy lehet felvidítani egy vén csirkefogót (84) élete alkonyán! Sajnos nem vállalok már több nyilvános szereplést, mert manapság már leginkább egy sárkánygyíkra hasonlítok.

Ráadásul az, amit mondani tudnék önöknek, nem is lenne igazán hosszú vagy különösebben bölcs. Csupán ennyi: gyakorolják a művészeteket, bármilyen művészetet – zenéljenek, daloljanak, táncoljanak, színészkedjenek, rajzoljanak, fessenek, szobrászkodjanak, írjanak költeményeket, regényt, esszét, riportot, az sem számít, hogy jó vagy rossz, amit csinálnak! És ne azért tegyék, hogy meggazdagodjanak, vagy híresek legyenek, hanem azért, hogy megtapasztalják a fejlődést, hogy rájöjjenek, mi van önökben legbelül, hogy növekedjen a lelkük.

Komolyan! Úgy értem, most azonnal kezdjenek hozzá, alkossanak, és alkossanak életük végéig! Rajzoljanak egy vicces vagy szép képet Lockwood tanárnőről! Táncolják végig az utat hazafelé az iskolából, énekeljenek a zuhany alatt és így tovább. Rajzoljanak arcot a krumplipüréjükbe! Tegyenek úgy, mintha maguk lennének Drakula gróf!

Itt egy feladat ma estére – és remélem Lockwood tanárnő majd jól megbünteti magukat, ha nem csinálják meg: írjanak egy hatsoros verset bármiről, mindegy miről, csak rímeljen. Háló nélkül pedig nem igazi a tenisz, írjanak olyan jót, amilyet csak tudnak! De ne árulják el senkinek, hogy mit csinálnak. Ne mutassák meg vagy olvassák föl még a barátnőjüknek, a szüleiknek, vagy, mittudomén, még Lockwood tanárnőnek se! OK?

Ha elkészültek, tépjék össze a papírt ici-pici darabokra, és dobják el több különböző szemetesbe. Meglátják, mire ott tartanak, az írás öröme már bőségesen megjutalmazta önöket. Addigra tudni fogják, milyen az, alkotva fejlődni, megtanulni valami újat önmagukról. Az írástól növekszik a lelkük.

A Jóisten áldja meg mindannyiukat!

Kurt Vonnegut

2006. november  5.

43, Halál nem létezik

http://librarius.hu/2015/01/21/halal-nem-letezik-kvantumfizikai-ervek-szerint/

Ha csak egy cikket olvasol el ma ez legyen az!

Miért? Mert a XXI. századi természettudományos ismeretek szerint is a tudat örök és megsemmisülésre képtelen. Ezért jó, hogy ha észben tartjuk, nem mindegy mit cselekszünk vagy mit nem, mert visszük tovább a testünk elhagyása után is.

41, Új bolygóotthon vagy új itthonbolygó?

Stephen Hawkingnak tulajdonítják azt a kijelentést, hogy az emberiségnek fel kell készülnie arra, hogy elhagyja a Földet és új bolygót keressen magának.

Mindez akkor lenne értelmes dolog, ha valóban nem lenne remény Földanya újraélesztésére és az emberiség hosszas önvizsgálat és önfejlesztés során azokat a hibáit kijavítaná, amelyek az önpusztítás jelenlegi folyamatait táplálják és újrateremtik. Mert egy másik bolygóra való költözésünk után is ugyanazok a reflexeink működnének és tennék tönkre új lakhelyünket, mint a jelenlegit, tehát a fenti javaslat nem más, mint egy vándorpatkány kiáltása a többiekhez. Hazug, értelmetlen és erkölcstelen.

Én azt javaslom, hogy az emberiség javuljon meg és tegye fenntarthatóvá saját életmódját és céljait és az önpusztítást fordítsuk át okos önkorlátozásba. Ez járható út és a módszer készen van csak alkalmazni kell.

Ha az emberiség az ostoba kegyetlenség útját fogja járni a következő évszázadban is akkor elpusztul és még csak nem is igazságtalanul vagy érdemtelenül...

süti beállítások módosítása