Őseinktől kapjuk hitelbe azt, amit kamatostul kell visszafizetnünk az utódainknak, hogy az emberiség létezésének, tehát kultúrájának alapjai és felépítménye ne sérüljenek, hanem gyarapodjanak, fejlődjenek, terebélyesedjenek.

   Mit is kezdhetünk fekete lyukként azzal, hogy a szüleinktől, felmenőinktől kapott, időnként sérült erőt nem adjuk tovább javítva, sokszorozva? Az önmagunkban elnyelt és átvilágítatlanul felhasznált erővel csak egónkat, tehát magányunkat és téves önazonosságunkat táplálhatjuk. Amit a XXI. századi ember előszeretettel nevez önkiteljesedésnek az gyakran nem más, mint önigazolás teremtése az önzésre, elidegenedésre. Kerülendő, mert szenvedést és csalódást okoz.