Itt az élet, add tovább! 

Felmerül a kérdés (mert a kérdések mindig felmerülnek), hogyan legyünk egyszerre posztmodern emberek és a leginkább környezettudatosak is anélkül, hogy közben tudathasadást ne szenvedjünk, hiszen a XXI. századi civilizáció szinte másról sem szól, csak fogyasztásról és fogyaszttatásról, a minél nagyobb mértékű feldolgozottságról és energiaéhségről, továbbá a rendszerbe való beilleszkedésről.

Sokáig lenéző mosollyal díjazták csupán a környezetkíméletről, a természet védelméről szóló eszmefuttatásokat és azon embereket is, akik előadták ezeket. Fantasztának, dilinyósnak, jó esetben naiv álmodozónak bélyegezték őket. Mára eljutottunk oda, hogy fordult a kocka. A tájékozott viszonylagos többség már szinte csodálja a szakértelemmel és lelkiismeretes elkötelezettséggel is rendelkező zöldeket, akik valódi víziókkal és cselekvési akarattal is rendelkeznek (és cselekednek is nap-nap után, ki-ki a maga hatókörében), akiknek fontosabb a pénznél és hatalomnál (a jelen relatív biztonság szurrogátumainál) az igazság és a jövő nemzedékeinek értékítélete. Az emberek jelentős része annyira kishitű és annyira jelentéktelennek gondolja magát, hogy nehezen  vehető rá önnön kényelmességének és hárító mechanizmusainak meghaladására. A környezettudatosság szempontjából alvók a jelentéktelenség önáltatásába burkolózva az általános felelősség személyes vetületeit nyögvenyelősen vállalják csak fel.

 A XX. század az emberi jogok felismeréséről és kiharcolásának küzdelmeiről szólt. A XXI. század az általános felelősség személyes felvállalásának egyre tudatosabb formáiról és a jogegyenlőséggel kéz a kézben járó kötelesség-tudatosság szárba szökkenéséről fog szólni.

Az életet ne tartsuk meg magunknak, de adjuk tovább közvetve és közvetlenül, legyünk szülők, nemzők, gondviselők, váljunk bolygónk és fajunk  értő és szerető fenntartójává. Vegyünk részt az élet végeláthatatlan tekergőzésében és örömtáncában, mert a halál, saját halálunk nem  életünk ellentéte és nem értelmetlen csapás amelybe bele kellene törődni, hanem lehetőség, hogy megtanuljuk tisztelni más emberek és más fajok életét, létezését is. Fogjunk össze, becsüljük meg amink van, legyünk takarékosak az anyaggal és a munkával, éljünk a jelenleginél nagyobb egységekben, de merjünk különbözni. Hozzunk létre egyre kifinomultabb szellemi javakat és azokat önzetlenül, mint ahogy az életet is, adjuk tovább!

 V.L.