Mióta az ószövetségi iratokat tisztelő zsidó-keresztény kultúrkörbe tartozó emberek is belátták, hogy az emberiség ugyan külön fajként, de mindenestül része az állatvilágnak, a földi ökoszférának, különösen jelentőssé vált az a kérdés, hogy hol van a határ ember és állat között. Emberiség és nem emberiség között. Sőt, ha belegondolunk abba, hogy megszámlálhatatlan nem emberi genomú lénnyel osztozunk a testünkön, illetve a xenotranszplantáció mára mindennapos gyakorlattá vált be kell látnunk, hogy állat és ember között biológiai határvonal már a genetikai kódban is nehezen fedezhető fel. Bebizonyosodott minden kétséget kizáróan, hogy amit sokáig az emberiség egyedi azonosítójának tartottak, az eszközhasználat, az éntudat, haláltudat mind-mind jelen van az állatvilágban is.

       Mégis, van valami ami kiemelheti és megkülönböztetheti az emberiséget és emberré tehet minket beképzeltségünkön kívül?

   Igen, mégpedig az erkölcs, a morális viszonyulás iránti olthatatlan vonzódásunk. Az igazságos, jogokon és kötelességeken alapuló, a társadalmi egyenjogúságot és önrendelkezést tiszteletben tartó emberi közösség megvalósítása. Ez kétség kívül eléggé új az emberiség számára, alig több mint 2000 éves célkitűzés. De nem lehetetlen.

Keveset beszélünk és keveset gondolkodunk a lényegről, pedig a tudat/lélek útja a testen keresztül pont az, ami lényeges és fontos. Fontos, hogy boldogok és lélekben is egészek lehessünk. 

Tudom, hogy a vallások csupán különböző nyelvek a spirituális megismerés különböző útjait járók számára. Ezért örültem meg ennek az összeállításnak, aminek a linkjét itt találhatjátok meg:  

http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/11/02/van-elet-a-halal-utan/

VAN

Van aki elvesz az egészből,
Van aki hozzátesz.
És nem tudom, kik vannak többen.

Hitünk szerint lesz tér,
Vagy elfogy a levegő,
Hazaérünk végül,
Vagy lemaradunk a végről

Van aki elvész az egészből,
Mert egy élete és egy halála,
De aki megkerül,
Leül, legbelül.

V.L.

„Ha Isten nem létezne, ki kellene találni.” Voltaire

Egy felfoghatatlanul összetett és értelmes személy létezését tagadni, akiről csak közvetett tapasztalataink lehetnek, korlátozott elménkkel és tudatunkkal rendelkezve csupán éretlenség és elbizakodott, dacos értetlenség következménye. A tagadás boldogtalanságot és széthullást eredményez, ezért kerülendő.

Agnosztikusnak lenni a kételkedés természetes áradásaiban való tobzódás megnyilvánulásainak magától értetődő eredménye. Nagyon emberi.

Létünk és életünk felmérhetetlen folyamattengerének igenlése és az ebben való tudatos jobbító és tanuló szándékkal alkotó jelenlét az értelmet tükrözi vissza és bontja ki minden percben. Az értelmes ember önmagát látja és fedezi fel a világegyetem szabályos és beláthatatlanul káprázatos szivárvány kaleidoszkópjában.

Köszönöm, hogy vagyok.

V.L.

         A környezet- és természetvédelemben a környezeti tudatosság legfontosabb része, hogy tudjuk, mennyit fogyasztunk és hogyan. Továbbá az, hogyan állunk és talpalunk egyénileg és családostul ökológiai lábnyomunkon, vagyis mennyire terheljük meg földanyánk mindenkori megújuló képességét, erőforrás igényeink harmóniában vannak-e a teljes ökoszisztéma eltartó képességével.

Ajánlom mindenki figyelmébe az alábbi oldalon elérhető ökolábnyom számlálót, hogy a jövő nemzedékekről és saját magunkról is hosszú távon gondolkodva éljünk és növeljük tudatosságunkat. A számoló kvíz magyarul még nem érhető el, de komolyabb angol tudást nem igényel.→     http://myfootprint.org

Az ökologikus élet ökonomikus, tehát gazdaságos is.

http://vs.hu/mind/osszes/megszunik-angyan-intezete-0926

http://nol.hu/belfold/kivegzik-angyan-intezetet-1488817

Mai hír.

Ez nem csak Ángyán intézete volt. Hanem sokunk, tisztességes zöldek képzőhelye, alma matere. Az enyém is.

Egyébként mindenben egyetértek Ángyánnal.

Ars Poetica:

" Intézetünk Magyarország és benne a felsőoktatás remélt megújulása jegyében fogant, az 1990-es „rendszerváltó reménységek" egyik szülötte volt - fogalmazott Ángyán. - Felsőoktatási értelmiségi műhely, egyúttal emberi-szakmai közösség, amely közel negyedszázadon át a páratlan magyar természeti értékek megőrzésén, agráriumunk és vidékünk megújításán, az ehhez szükséges „szellemi infrastruktúra" kialakításán, egy felelős magyar (agrár)értelmiség felnevelésén munkálkodott. Olyan értelmiség kinevelésén, amely tudatosan vállalja a természet, a gazdatársadalom, a helyi közösségek és a vidék iránti - létéből, küldetéséből fakadóan rá háruló - felelősséget. Olyan értelmiség felnevelésén, amely képes lehet a természeti és az ember formálta tájnak, valamint az elődeinktől örökölt szellemi, kulturális környezetnek megfelelő természetvédelmi, mezőgazdálkodási, környezetgazdálkodási, terület- és vidékfejlesztési feladatok összehangolt ellátására."

Életet nemzek minden nap, 

Megfoganok minden éjjel, 

Rész vagyok a forgatagban, 

Én vagyok az egész.

Itt az élet, add tovább! 

Felmerül a kérdés (mert a kérdések mindig felmerülnek), hogyan legyünk egyszerre posztmodern emberek és a leginkább környezettudatosak is anélkül, hogy közben tudathasadást ne szenvedjünk, hiszen a XXI. századi civilizáció szinte másról sem szól, csak fogyasztásról és fogyaszttatásról, a minél nagyobb mértékű feldolgozottságról és energiaéhségről, továbbá a rendszerbe való beilleszkedésről.

Sokáig lenéző mosollyal díjazták csupán a környezetkíméletről, a természet védelméről szóló eszmefuttatásokat és azon embereket is, akik előadták ezeket. Fantasztának, dilinyósnak, jó esetben naiv álmodozónak bélyegezték őket. Mára eljutottunk oda, hogy fordult a kocka. A tájékozott viszonylagos többség már szinte csodálja a szakértelemmel és lelkiismeretes elkötelezettséggel is rendelkező zöldeket, akik valódi víziókkal és cselekvési akarattal is rendelkeznek (és cselekednek is nap-nap után, ki-ki a maga hatókörében), akiknek fontosabb a pénznél és hatalomnál (a jelen relatív biztonság szurrogátumainál) az igazság és a jövő nemzedékeinek értékítélete. Az emberek jelentős része annyira kishitű és annyira jelentéktelennek gondolja magát, hogy nehezen  vehető rá önnön kényelmességének és hárító mechanizmusainak meghaladására. A környezettudatosság szempontjából alvók a jelentéktelenség önáltatásába burkolózva az általános felelősség személyes vetületeit nyögvenyelősen vállalják csak fel.

 A XX. század az emberi jogok felismeréséről és kiharcolásának küzdelmeiről szólt. A XXI. század az általános felelősség személyes felvállalásának egyre tudatosabb formáiról és a jogegyenlőséggel kéz a kézben járó kötelesség-tudatosság szárba szökkenéséről fog szólni.

Az életet ne tartsuk meg magunknak, de adjuk tovább közvetve és közvetlenül, legyünk szülők, nemzők, gondviselők, váljunk bolygónk és fajunk  értő és szerető fenntartójává. Vegyünk részt az élet végeláthatatlan tekergőzésében és örömtáncában, mert a halál, saját halálunk nem  életünk ellentéte és nem értelmetlen csapás amelybe bele kellene törődni, hanem lehetőség, hogy megtanuljuk tisztelni más emberek és más fajok életét, létezését is. Fogjunk össze, becsüljük meg amink van, legyünk takarékosak az anyaggal és a munkával, éljünk a jelenleginél nagyobb egységekben, de merjünk különbözni. Hozzunk létre egyre kifinomultabb szellemi javakat és azokat önzetlenül, mint ahogy az életet is, adjuk tovább!

 V.L.

Ösztönerdő csapdái között óvatosan lépdelek, az értelem parazsán sült bogyókat gyűjtögetem. És elteszem nehéz álomidőkre.

Az időtlenség talaján megtelepült türelem fájáról is szakítanék termést. Ha megtalálnám.

Hanyatlás lejtőjén guruló gondolataim csodálkozása megzavar, amint látom, továbbörökített erőm sokszorozódik.

V.L.

                                                               az elgondolt gondolat.